AFD a parlamentben Merkelnek: Németországot idióták kormányozzák

Hirdetés

Aki olyan országban él, ahol megbüntetik a horgászjegy nélkül horgászókat, az érvényes útlevél nélkül elkövetett illegális határátlépésért viszont nem jár büntetés, az “teljes joggal mondhatja, hogy ezt az országot idióták kormányozzák”.

A 2018-as költségvetés általános vitájában elmondott beszédében Angela Merkel hangsúlyozta, hogy a transzatlanti kapcsolatoknak továbbra is kiemelkedő a jelentőségük, és ki kell bírniuk az olyan nézeteltéréseket, amilyen az iráni atomprogramról kötött megállapodás körül kialakult. Azonban ez a vita is jelzi, hogy nyomás alá került a többoldalú, multilaterális együttműködés rendszere a nemzetközi politikában, ezért az EU-nak “az eddiginél határozottabban a kezébe kell vennie sorsa irányítását”, és “európai válaszokat” kell adni a kihívásokra.

Hirdetés

Ezért helyes, hogy az EU szorosabbra fűzi a tagállamok védelmi együttműködését, és közös menekültügyi rendszeren dolgozik – tette hozzá a kancellár. Kiemelte, hogy a migráció kérdése “még évekig, akár évtizedekig” foglalkoztatja majd a közösséget. Aláhúzta, hogy az egyik legfőbb feladat a Frontex további erősítése és felszerelése, mert “600 frontexes rendőrrel nem lehet megvédeni a külső határt”. (A magyar kormány váratlanul megvétózott egy nemzetközi egyezményt.)

Viszont “azt is tudjuk, hogy a bezárkózás önmagában nem segít, ha nem küzdünk a menekülés és az üldöztetés okainak felszámolásáért”, ezért közös, “európai erőfeszítéssel” meg kell újítani a nemzetközi fejlesztési együttműködés politikáját, legfőképpen Afrika támogatása érdekében – mondta Angela Merkel az MTI tudósítása szerint.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke kiemelte, hogy “drámai hiány” mutatkozik a nemzetközi humanitárius szervezetek költségvetésében, a gazdasági fejlődést szolgáló programok pedig nem mindig hatékonyak. Mint mondta, a “klasszikus fejlesztési segélyezés önmagában nem elég”, a magántőkéből finanszírozott, hosszú távú beruházásokat kell ösztönözni.

loading...

Idióták kormánya?

A legnagyobb ellenzéki párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) vezérszónoka, Alice Weidel kiemelte, hogy a német kormány eltitkolja az államháztartás valódi helyzetét megmutató adatokat, és kétségbe vonta, hogy az államháztartás egyensúlyban van.

A CDU-tól és bajor testvérpártjától, a Keresztényszociális Uniótól (CSU) jobbra álló párt társ-frakcióvezetője hozzátette, hogy az AfD álláspontja szerint a kormány korlátlan lehetőséget biztosít a muszlim vallású emberek bevándorlásának, és ezzel veszélyezteti a németek jólétét. Mint mondta, a kormány tevékenysége miatt Németország a “képzetlenek bevándorlóországa és a magasan képzettek kivándorlóországa”. Hozzátette, hogy “burkásokkal, fejkendős kisasszonyokkal, eltartott késes férfiakkal és egyéb semmirekellőkkel nem lehet biztosítani jólétünket, a gazdasági növekedést, és mindenekelőtt a szociális államot”.

Az ugyancsak ellenzéki Zöldek egyik társ-frakcióvezetőjét, Anton Hofreitert megszólítva azt mondta, “vajon ki fizeti majd az ön nyugdíját, netán a bevándorolt töröknémetjei, ezt nem gondolhatja komolyan”.

Az AfD-frakcióján kívül valamennyi képviselőcsoportban hangos nemtetszéssel fogadott beszédét Milos Zeman cseh államfő szavaival zárta, amelyek szerint aki olyan országban él, ahol megbüntetik a horgászjegy nélkül horgászókat, az érvényes útlevél nélkül elkövetett illegális határátlépésért viszont nem jár büntetés, az “teljes joggal mondhatja, hogy ezt az országot idióták kormányozzák”.

Wolfgang Schäuble Bundestag-elnök, a CDU politikusa rendreutasította az AfD vezérszónokát. Hangsúlyozta, hogy Alice Weidel minden nőt diszkriminál, aki fejkendőt visel.

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

A Facebook nem mutatja meg a híreket! Ők döntik el, hogy mit olvashatsz el. Ha te sem akarod, hogy ők döntsék el, milyen híreket láthass kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.

Hirdetés
loading...
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kövess minket a Facebookon