Itt a kormány bejelentése a jövő évi nyugdíjemelésről:

Hirdetés

A törvényben -az inflációhoz rögzített – nyugdíjemelés jövőre egy átlagnyugdíjas esetében havi 3500 forintot fog jelenteni.

Rétvári Bence kijelentette, a kormány vállalta, hogy megvédi a nyugdíjak értékét. A járandóságok 2010-hez képest így – az idei emelést is figyelembe véve – már 29,8 százalékkal emelkedtek, emellett a nyugdíjak vásárlóértéke 10 százalékkal nőtt. Ez utóbbi annak köszönhető egyébként, hogy a kormány az eredeti vállalását túl is teljesítette, hiszen a korábbi években néhány alkalommal “sikerült” a ténylegesnél nagyobb inflációval tervezni, és emelni. Vagyis a pénzromlás tényleges üteménél nagyobb mértékű lett az emelés.

Hirdetés

Rétvári szerint ha minden, a nyugdíjasok számára kifizetett ellátást figyelembe veszünk, akkor az átlagnyugdíj ma már 130 500 forintra rúg. A jövő évi prognózis alapján ezt 2019-ben további 2,7 százalékkal fogják emelni a költségvetési törvényjavaslat elfogadása esetén. Ezzel az átlagnyugdíj 3500 forinttal 134 ezerre nő majd.

Az államtitkár válaszából az is kiderül, hogy a 2017-es nyugdíjprémium 24 milliárd forintot juttatott a nyugdíjasoknak, három alkalommal adtak 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt, összesen 81 milliárd forint értékben,
a 2016. novembertől 2018. márciusig terjedő időszakban 129 milliárd forint összegű nyugdíj-kiegészítést, nyugdíjprémiumot és egyéb juttatást utaltak ki.

A nők esetében bevezetett 40 év munkaviszony után elérhető kedvezményes nyugdíj elsősorban családpolitikai intézkedés Rétvári válasza szerint. Az államtitkár ezt követően kitért arra, hogy a 2012-től megvalósult profiltisztításnak köszönhetően sikerült biztosítani a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer hosszútávon, megfelelő színvonalon történő fenntartását. Sarkalatos törvény rögzíti, hogy öregségi nyugdíjat csak a nyugdíjkorhatár betöltésétől lehet megállapítani.

loading...

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

A Facebook nem mutatja meg a híreket! Ők döntik el, hogy mit olvashatsz el. Ha te sem akarod, hogy ők döntsék el, milyen híreket láthass kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.

Hirdetés
loading...
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kövess minket a Facebookon!