Kelet Európa Svájca leszünk? Ezt tervezi a kormány:

Hirdetés

Ha nem is leszünk Kelet-Európa Svájca, de jelentős, az uniós átlag feletti fejlődéssel számol a kormány az elkövetkezendő néhány évre!

A 2018-2022-es konvergenciaprogramban a magyar kormány azzal számol, hogy a GDP a 2017-es 4 százalékos bővülés után 2018-ban 4,3 százalékkal, 2019-ben 4,1 százalékkal, 2020-ban 4 százalékkal emelkedik, majd gyorsabb ütemre kapcsol, 2021-ben 4,2, 2022-ben pedig 4,1 százalékkal nő.

Hirdetés

Az Európai Bizottsághoz benyújtott dokumentumban a tavalyi konvergenciaprogramhoz képest a 2019-es és 2020-as előrejelzését a magyar kormány 0,3-0,3 százalékponttal, a 2021-est 0,6 százalékponttal javította. A kormányzati szektor hiányát a GDP-hez mérten.a program a 2017-es 2 százalék után 2018-ra 2,4 százalékra, a következő évre 1,8 százalékra, majd 1,5 százalékra, 2021-re 1,2 százalékra tervezi, 2022-re pedig 0,5 százalékkal számol.

Az idei konvergenciaprogram szerint az államadósság 2017-ben a GDP 73,6 százalékára csökkent, az idén a GDP 73,2 százalékára, 2019-ben 69,6 százalékára, 2020-ban 66,7 százalékára, 2021-ben 63,4 százalékára, 2022-ben 59,7 százalékára csökken.

Ezek a számok a korábbi konvergenciaprogramnál 1,6-2,7 százalékponttal magasabbak, amit a kormány az Eximbankkal kapcsolatos elszámolási különbséggel magyaráz.
A háztartások fogyasztása a tavalyi 4,7 százalék után 5,2 százalékkal bővül az idén, majd 2019-ben 4,8, 2020-ban 4,7, 2021-ben 4,6, 2022-ben 4,5 százalékkal nő.

loading...

A beruházások (a bruttó állóeszköz-felhalmozás) a 2017. évi 16,8 százalékos bővülést követően 2018-ban 12,8 százalékkal, 2019-ben 7,5 százalékkal, 2020-ban 3,8 százalékkal, 2021-ben 5,7 százalékkal, 2022-ben 5,1 százalékkal bővülnek.

Az export a tavalyi 7,1 százalékos növekedés után az idén 7,2 százalékkal nő, 2019-ben 6,9 százalékkal, 2020-ban 6,7 százalékkal, 2021-ben 7,3 százalékkal, 2022-ben 7,1 százalékkal bővül.

Mindeközben az import a tavalyi 9,7 százalék növekedés után 2018-ban 9,2 százalékkal bővül, 2019-ben 7,4 százalékkal nő, 2020-ban 6,3 százalékkal, 2021-ben 7,1 százalékkal, 2022-ben 6,9 százalékkal emelkedik.

A konvergenciaprogram szerint a foglalkoztatottak száma a tavalyi 1,6 százalékos emelkedés után 2018-2019-ben 1,5-1,5 százalékkal, 2020-ban 1,3 százalékkal, 2021-ben 1,1 százalékkal nő, a bővülés üteme 2022-ben 0,9 százalék lehet.

A munkanélküliségi ráta mindeközben folyamatosan csökken. A 2017-es 4,2 százalékos rátát követően a munkanélküliségi ráta 2018-ban 3,6, 2019-ben 3,1, 2020-ban 2,8, 2021-ben 2,5, 2022-ben 2,4 százalékot mutat majd, ami megfelel gyakorlatilag a teljes foglalkoztatottságnak.

A munkavállalói jövedelem növekedésének üteme a 2017. évi 10,9 százalék, majd a 2018-as 10,8 százalék után valamelyest csökken, 2019-ben 9,5 százalékot, 2020-ban 7,7 százalékot, 2021-ben 7,0 százalékot és 2022-ben 7,1 százalékot ér majd el.

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

A Facebook nem mutatja meg a híreket! Ők döntik el, hogy mit olvashatsz el. Ha te sem akarod, hogy ők döntsék el, milyen híreket láthass kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.

Hirdetés
loading...
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kövess minket a Facebookon