Kitört a botrány az MSZP-ben

Hirdetés

Nem csillapodnak a hét végén megtartott MSZP-kongresszus utórezgései. Gúr Nándor országgyűlési képviselő, az elnökség tagja a Magyar Hírlap forrása szerint Tóbiás József pártigazgató irodájába rontott be, számon kérve az elmúlt hetek történéseit, amelyek miatt elsősorban a megyei elnökök lázadoznak.

Áll a bál az MSZP-ben, a kongresszus után sem csillapodnak az indulatok – értesült a lap szocialista párti forrásokból. A megyei elnökök lázadoznak, vitatják a szocialista párt szombati kongresszusa elektronikus szavazásának eredményeit, s akadnak olyanok is közöttük – hallottuk – , akik a történéseket csendesíteni akaró pártigazgató, Tóbiás József telefonját sem hajlandók felvenni. A hivatalos kommüniké szerint a kongresszus az országos listát 164 igen, 42 nem szavazattal és 21 tartózkodással hagyta jóvá, ám sokan azt sem tudták, miként működik az elektronikus szavazógép, mikor melyik gombot kell nyomni, mert erről csak elnagyolt tájékoztatást kaptak. Így nem kevesen vannak, akik vitatják az eredményeket is – mondta informátor.

Hirdetés

A forrás arról is beszámolt, a párt már korábban is lázadozó országgyűlési képviselője, Gúr Nándor – miután választási körzetét Miskolcon átengedték a DK-nak – annyira felháborodott az elmúlt hetek párton belüli eseményei, illetve a szombati kongresszusi szavazás kapcsán, hogy feldúltan és számon kérően rontott be Tóbiás József pártigazgató irodájába. Az új szövetségkötések kapcsán különösen a gyöngyösi Hiesz György kigolyózása váltott ki súlyos indulatokat.

A megyei elnökök közül többen új kongresszus összehívását követelik, s újjáválasztanák a párt országos választmányát is. A gyöngyösi polgármester, Hiesz György hétfőn este a Hír Tv-ben azt mondta, Molnár Gyula pártelnök nagyot hibázott, amikor a választási körzetét felajánlotta Fodor Gábornak, a Liberálisok elnökének. „Ha azt mondja, hogy tévedtem, mellényúltam, nem gondoltam át ezt a szövetséget és a te helyzeted, én akkor azt mondom, Gyula, kezet rá, és felejtsük el” – fogalmazott Hiesz. A pártban ennek az ügynek a kapcsán állt elő az a helyzet, hogy a szombati kongresszuson nem Fodornak, hanem Bősz Anett ügyvivőnek adták a tizenötödik helyet az MSZP-Párbeszéd közös listáján, amiről úgy gondolják, még akár befutó is lehet.

Még januárban egy szocialista forrásunk azt mondta, Molnár Gyula pártelnök „mindenkinek mindent megígér”, s ebből még súlyos konfliktusok is kialakulhatnak a pártban. Most lényegében ez következett be – jegyezte meg az informátor.

loading...

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

A Facebook nem mutatja meg a híreket! Ők döntik el, hogy mit olvashatsz el. Ha te sem akarod, hogy ők döntsék el, milyen híreket láthass kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.

Hirdetés
loading...
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kövess minket a Facebookon!