Hirdetés

Kurz: létre kell hozni az arra hajlandó államok szövetségét a bevándorlás ellen

Hirdetés

Az osztrák kancellár az illegális migráció megakadályozására bevonta terveibe a keményvonalas német és olasz belügyminisztert. A koalíció szemben áll Merkel nyitott kapuk politikájával, egyben igyekszik meggyengíteni a német kormányfő befolyását az unión belül. Utóbbi odahaza egyébként is hadakozik Seehoferrel, aki a bajor keresztényszociálisokkal a háta mögött jogot akar formálni arra, hogy már a határról visszautasíthassák mindazokat, akik nem jogosultak menedékre. Az elképzelést Merkel megvétózta, de a saját pártján belül is egyre kevesebben értenek egyet vele. A vita már odáig fajult, hogy a belügyi tárca vezetője nem volt hajlandó részt venni a menekültek beilleszkedéséről rendezett tanácskozáson, viszont Kurz számára talált időt. A tárgyalás után a vendég arról beszélt, hogy létre kell hozni az arra hajlandó államok szövetségét az illegális bevándorlás ellen. A leendő trió harmadik tagja, Salvini azt közölte, hogy találkozni kíván német kollégájával.

Mivel az olasz hatóságok pár napja nem engedtek kikötni egy migráns szállító hajót, igencsak kiéleződött az ellentét Róma és Párizs között. Arról is szó van, hogy Conte kormányfő nem utazik holnap Macronhoz, ha a francia fél nem kér bocsánatot. Ugyanakkor Salvini számíthat olyan államokra, mint Ausztria és Magyarország, amelyek szintén távol akarják tartani a menedékkérőket. Annál is inkább, mert nagyon is egyetért velük abban, hogy le kell zárni a külső határokat – írja a The Times.

Hirdetés

A facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket. Ők döntik el mit láthatsz és mit nem!

Ha nem akarod, hogy a facebook döntse el, mit olvashatsz, kattints ide és iratkozz fel híreinker.

loading...
Hirdetés
loading...
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kövess minket a Facebookon!

Show Buttons
Hide Buttons