Hirdetés

Orbán Viktor „nagy pillanatával” van tele a nemzetközi sajtó

Hirdetés

Az Aquarius mentőhajó kálváriájának kapcsán Magyarországot is megemlíti a nemzetközi sajtó abban az értelemben, hogy Orbán Viktor felsorakozott a római kormány mögé az olasz-francia vitában. A cikkek felidézik, hogy Magyarország évek óta idegenellenes politikát folytat, és idézik a magyar kormányfőt, aki „nagy pillanatnak” nevezte az olasz döntést.

Az egyik francia nem kormányzati szervezet által használt hajót – fedélzetén 629 menekülttel, köztük 123 kísérő nélküli kiskorúval és hét terhes nővel – az olasz hatóságok hétfőn nem engedték kikötni. Miután az Aquariust Málta is elutasította, végül a spanyolországi Valencia engedélyezte, hogy kikötőjében horgonyt vessenek.

Hirdetés

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök tegnap cinizmussal és felelőtlenséggel vádolta meg az olasz kormányt, amelynek a belügyminisztere – az Aquarius kikötési engedélyét megtagadó főilletékes – Matteo Salvini, a szélsőjobboldali Liga vezetője.

loading...

Az olasz kormány válasznyilatkozata szerint Itália nem fogad el álszent kioktatást olyan kormányoktól, amelyek migrációs ügyekben mindig is elfordították a fejüket. Az olasz média szerint Róma azt fontolgatja, hogy lemondja Giuseppe Conte miniszterelnök péntekre tervezett találkozóját Macronnal.

Az ügyről és annak visszhangjáról szóló sajtóbeszámolókban – így például a Politico című amerikai lap európai kiadásában – idézik Orbán Viktort, aki tegnap, Peter Pellegrini szlovák kormányfővel folytatott megbeszélése után olyan „nagy pillanatnak” nevezte az olasz döntést, amely valódi változást hozhat az európai migrációs politikában – hangzott el a Klubrádió nemzetközi lapszemléjében.

A svájci Neue Zürcher Zeitung Orbánnak azt a kijelentését idézi ezzel kapcsolatban, hogy Olaszország visszanyerte az akaraterejét. Magyarország jobboldali nemzeti miniszterelnöke vezetésével évek óta pontosan ugyanolyan idegenellenes politikát folytat, amilyet az Itáliában nemrég kormányra került populista Liga – írja a tekintélyes, konzervatív zürichi lap.

A facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket. Ők döntik el mit láthatsz és mit nem!

Ha nem akarod, hogy a facebook döntse el, mit olvashatsz, kattints ide és iratkozz fel híreinker.

Hirdetés
loading...
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kövess minket a Facebookon!

Show Buttons
Hide Buttons