Nagyon nagy a baj a NATO-ban! Kifakadt a főtitkár

Hirdetés

Rettegnek a NATO-nál attól, hogy semmit sem tudnak tenni a növekvő orosz befolyás ellen!

Kétnapos védelmi találkozó előtt áll a NATO, a katonai szövetség főtitkára, Jens Stoltenberg ezt megelőzően adott beszédet Brüsszelben. Elmondása szerint a védelemre berendezkedett szövetségben a hidegháború óta a szövetségesek folyamatosan csökkentették védelmi kiadásaikat, katonai kapacitásukat, ahogy parancsnokságaik számát is. Emellett partnerség kiépítésén dolgoztak Oroszországgal. Ugyanakkor Oroszország megszegte a nemzetközi jogi kötelezettségeit a Krím 2014-es törvénytelen megszállásával és elcsatolásával.

Hirdetés

Ezt követően a NATO arányos válaszlépéseket tett, amelynek része, hogy megerősítette katonai jelenlétét a balti államokban. Ennek ellenére a szövetség javítani szeretné kapcsolatát Oroszországgal, és el akar kerülni mindenfajta fegyveres konfliktust. Hozzátette: továbbra is a védelemre kell összpontosítania, és a párbeszédre épülő kapcsolatának erősítésére Moszkvával. A védelmi miniszterek egyébként a NATO parancsnoki struktúrájának modernizálása mellett a védelmi kiadások méltányosabb megosztásáról is tárgyalnak majd.

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

A Facebook nem mutatja meg a híreket! Ők döntik el, hogy mit olvashatsz el. Ha te sem akarod, hogy ők döntsék el, milyen híreket láthass kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.

loading...
Hirdetés
loading...
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kövess minket a Facebookon