Salvini: Nem egyezkedünk olyanokkal, akik migránsokat akarnak hozni Olaszországba

Hirdetés

Miután múlt héten sem sikerült megállapodni a pártoknak Sergio Mattarella államfővel, ismét egymásnak esett a Luigi Di Maio vezette baloldali populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) és Matteo Salvini vezette jobboldali, bevándorlásellenes Északi Liga (LN).

Ismert, bő egy hónappal a választások után patthelyzet alakult ki Itáliában. Igaz, a választási eredményeket figyelembe véve nincs is ebben semmi meglepetés. A legnagyobb parlamenti frakcióval bíró M5S mindent megtesz azért, hogy kormányt alakítson, ehhez azonban koalíciós partnert kell keresnie. A párt vezetője, Luigi Di Maio a múlt héten be is próbálkozott Matteo Salvininél, aki bele is ment volna a koalícióba, csakhogy az M5S-nek az volt a feltétele, hogy Silvio Berlusconi és az általa vezetett Hajrá Olaszország (FI) ne juthasson kormányzati pozícióba. Salvini erre nem volt hajlandó, ő ugyanis a jobboldali pártszövetség egységében hisz. Mint fogalmazott: Di Maiónak abba kéne hagynia a feltételek osztogatását, hiszen a választásokon nem a baloldal, hanem a jobboldali pártszövetség szerzett többséget, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni a kormányalakításnál.

Hirdetés

Az M5S a Demokrata Párttal (PD) is tárgyalásba kezdett, ami – valljuk be –, igencsak különös lépés Di Maióék részéről, hiszen a napnál is világosabb, hogy a Matteo Renzi nevével is fémjelzett PD történetének legrosszabb eredményét produkálta a márciusi voksoláson. Nem véletlenül, hiszen Renziék korábban kiálltak a bevándorlás mellett, aminek meg is lett az eredménye.

Miután Mattarella államfő pénteken bejelentette a patthelyzetet, vagyis azt, hogy a parlamentbe jutott pártokkal másodjára sem sikerült megegyeznie a kormányalakításról, Salvini hétfőn ismét a jobboldali pártszövetség mellett állt ki (készülvén a nemsokára esedékes regionális választásokra), de üzent a Di Maióéknak is:

Di Maio bíráskodása igencsak káros, a választók ugyanis a jobbközép összefogást hozták helyzetbe a március 4-i választáson. Arra kérem Di Maio urat, hogy tisztelje a szavazókat.”

loading...

Az LN vezetője hétfőn arról is beszélt, hogy míg ő a párt vezetője, addig semmi esetre sem kezdene koalíciós tárgyalásokat a bukott baloldallal. Mint elmondta,

mindenkivel tárgyalunk, de egy pontban biztosak lehetnek a szavazóink: a PD-vel nekünk semmi dolgunk sincs.”

Az olasz sajtóban ugyanis nemrég felmerült (Carlo Calenda leköszönő iparügyi miniszter interjújában elhangzottak révén), hogy Di Maióéknak Renziék mellett Salviniékkel is tárgyalásba kellene kezdeniük. Salvini – reagálva Calenda elszólalására – úgy fogalmazott:

Calendának üzenem: mamma mia! Mit kezdenénk egy olyan párttal, mint a PD, ami elfogadta az igencsak vitatott nyugdíjreformot és bevándorlókat akar Olaszországban?”

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

A Facebook nem mutatja meg a híreket! Ők döntik el, hogy mit olvashatsz el. Ha te sem akarod, hogy ők döntsék el, milyen híreket láthass kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.

Hirdetés
loading...
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kövess minket a Facebookon!