Szijjártó: Ki kell lépnünk! Ez már teljesen ellentétes a józan ésszel

Hirdetés

Mivel az ENSZ globális migrációs csomagja kötelező lesz a tagállamokra, Magyarországnak ki kell lépnie az elfogadás folyamatából, világossá téve, hogy semmilyen módon nem tartja önmagára nézve irányadónak a csomag egyetlen intézkedését, iránymutatását sem – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken New Yorkban. A tárcavezető részt vesz a világszervezet globális migrációs csomagjáról folytatott tárgyalássorozaton.

Ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a globális migrációs csomag szövegének előkészítése most véget ér, és a szöveg kidolgozásával megbízott két társelnök az általuk elkészített javaslatot átadja az ENSZ-közgyűlés elnökének, aki pedig decemberben a marokkói Marrákesben megrendezendő állam- és kormányfői csúcstalálkozón annak elfogadására tesz javaslatot. Szijjártó Péter szerint a globális migrációs csomag végleges szövege teljesen ellentétes a józan ésszel, Magyarország érdekével és az európai biztonság helyreállításának szándékával. Ez a csomag szerinte

Hirdetés

„eszement módon” kívánja ösztönözni a migrációs folyamatokat, kizárólag Afrika, Latin-Amerika és a kis szigetországok érdekeit vette figyelembe akkor, amikor a migrációt alapvető emberi jogként határozza meg.

Ez egy hamis megközelítés – jegyezte meg. Úgy vélte, a csomag egyáltalán nem törődik azoknak az embereknek a létező alapvető emberi jogával, akik a saját hazájukban biztonságos és nyugodt körülmények között kívánnak élni. A szöveg szerint a középpontban az ember áll, de ez nem így van, mert a csomag kizárólag a migránsok érdekeit veszi figyelembe. A külügyminiszter kitért arra is, hogy a csomag olyan kötelezettségeket ír elő a tagállamoknak, amelyek meghívásként értelmeződnek a migránsok számára, és amely intézkedések végrehajtása újabb milliós bevándorlási hullámokat fog generálni. A csomag elő akarja írni minden országnak, hogy minden szolgáltatást adjanak meg minden migránsnak, a migrációs útvonaluk minden pontján, és ezek a szolgáltatások legyenek egyenlők azokkal, amelyeket a saját állampolgáraiknak biztosítanak – magyarázta. Hozzátette: emellett folyamatos információellátást kell biztosítani a migránsoknak, továbbá a kommunikáció lehetőségét is az otthon maradottakkal.

Szijjártó Péter elmondta: a csomag azt is elő kívánja írni az országoknak, hogy biztosítsanak a migránsoknak indulásuk előtti és érkezésük utáni képzéseket, bővítsék ki a panasztételi lehetőségeiket NGO-k bevonásával, pénzhazautalásaikat részesítsék kedvezményekben, az illegális migránsokat hazaküldés helyett legális státusba helyezzék át, valamint a befogadókapacitásokat folyamatosan növeljék. A határvédelmet pedig emberi jogi és nem biztonsági kérdésként kellene kezelni – fűzte hozzá. Úgy látja, ezek az intézkedések veszélyt hoznak az alkalmazó országokra és újabb migrációs hullámok megindulását fogják kiváltani.

loading...

A tárcavezető hangsúlyozta: a korábban állítottakkal szemben a globális migrációs csomag a nemzetközi jogrendszer részévé fog válni, hivatkozási pont lesz a nemzeti és nemzetközi jogalkalmazásban, ezért írja elő, hogy minden országnak saját nemzeti programot kell kidolgoznia a csomag intézkedéseinek alkalmazására és végrehajtására.

Megjegyezte, ez ugyanaz a folyamat, mint amit korábban „a kvótákkal játszottak le az Európai Unióban”, először mindenképpen azt a látszatot keltették, hogy a kvóták csak önkéntesek lesznek, majd a végén kötelezőek lettek.

A külügyminiszter elmondta, hogy mivel a csomag előírja nemzeti programok megalkotását a végrehajtás érdekében, szerdán arra tesz előterjesztést az Orbán-kormánynak, hogy Magyarország lépjen ki a globális migrációs csomag elfogadásának folyamatából, és tegye világossá, hogy semmilyen módon nem tartja önmagára nézve irányadónak a csomag egyetlen intézkedését vagy iránymutatását sem.

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

A Facebook nem mutatja meg a híreket! Ők döntik el, hogy mit olvashatsz el. Ha te sem akarod, hogy ők döntsék el, milyen híreket láthass kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.

Hirdetés
loading...
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kövess minket a Facebookon!