Hirdetés

The Times: Európának vége, ha jön az orbanizálódás, de az iszlamizálódás remek!

Hirdetés

A brit The Times Orbán Viktortól retteg miközben teljesen félrenéz a nyugat öngyilkossága mellett, sőt az olvasókat arról győzködi, hogy Orbán Viktor jelenti az igazai veszélyt, míg az Európába beözönlő más kultúrájú háborúkból érkező népek nagyon rendben vannak.

A lap szerint az európai konzervatívoknak óvakodniuk kell a saját futóbolond szélsőségeseiktől, mert az orbanizálódás a végüket jelentené. A konzervatív irányzat ugyanis annak idején azért tudott győzni, mert felkarolta a gazdasági és társadalmi liberalizmust, de most rossz irányba tart. Nagy-Britanniában pl. már a nagypolitikába is bekerült a vád, hogy a muzulmán bevándorlók hatalomátvételre készülnek az unióban, nem tisztelik a zsidó-keresztény kultúrát, pedig az az itteni nemzetek, illetve civilizáció alapja. Idáig ilyesmit csupán Orbántól, Le Pentől és Salvinitől, illetve az orosz kormány bármely szócsövétől lehetett hallani. Ezek az etno-nacionalista nézetek nemrégiben még szélsőségesnek számítottak,

Hirdetés

Farage, a brit UKIP vezére mutatja, hogy az európai jobboldal tényleg orbanizálódik. Azt hiszi, hogy nemzetközi intézmények, illetve a migránsok miatt veszélyben van a nemzetállam és annak kultúrája. Ez a meggyőződés egyre több emberre terjed ki. Konzervatív politikusok egyre gyakrabban nyúlnak vissza a bezárkózáshoz, a nacionalizmushoz és a piacvédő intézkedésekhez. Bannon éppen ezeknek az erőknek a szövetségét akarja létrehozni a földrészen. Közben jobboldali elemző intézetek mind jobban igyekeznek megrémíteni a polgárokat a muzulmánok miatt. És ez hat. Pedig a konzervativizmus akkor futotta a legjobb formáját, amikor a társadalmi és gazdasági liberalizmus mellé állt. Ám befellegzett neki, ha jön az orbanizálódás.

loading...

A facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket. Ők döntik el mit láthatsz és mit nem!

Ha nem akarod, hogy a facebook döntse el, mit olvashatsz, kattints ide és iratkozz fel híreinker.

Hirdetés
loading...
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kövess minket a Facebookon!

Show Buttons
Hide Buttons