Hirdetés

A holland igazságügyi miniszter meghamisította a migránsok által elkövetett bűncselekmények adatait

Hirdetés

A holland De Telegraaf nevű újság számolt be arról, hogy az igazságügyi és biztonsági miniszter megkísérelte jelentéktelen színben feltüntetni a migránsok által elkövetett súlyos bűncselekményeket – adta hírül a Voice of Europe. Tegnapi cikkében az újság a nyilvánosság elé tárta, hogy a megígért nyílt tájékoztatás helyett a minisztérium úgy próbálta eltusolni a súlyos cselekményeket, hogy azokat az “egyéb incidensek” kategóriájába soroltak. Nos, ezek között az “egyéb incidensek” között többek között gyilkosság és nemi erőszak is található.

A nyilvánosság szándékos félrevezetése úgy derült ki, hogy az újság még 2017-ben jogi lépéseket kezdeményezett annak érdekében, hogy a bevándorlók által elkövetett bűnesetekről információhoz juthasson. Akkor a minisztérium tagadta, hogy különálló nyilvántartást vezetnének, minél fogva nem állnak rendelkezésökre az újság által kikért adatok. A valóságban azonban a rendőrség igenis vezetett egy különálló statisztikát, a Telegraaf pedig azt állítja, hogy az adatok elképesztő mennyisége miatt tartották vissza a hatóságok az információt.

Hirdetés

Ezután az eset után mintegy két évvel, a minisztérium újabb trükkhöz folyamodott, a cél ismét az, hogy jelentéktelennek tüntessék fel a helyzetet. A minisztérium által az “egyéb” kategóriába sorolt bűncselekmények között az alábbi tettek találhatók:

loading...

79 esetben szexuális indíttatású támadás (nemi erőszak, zaklatás, gyermekek szexuális bántalmazása, gyermek pornográfia birtoklása),
51 esetben bántalmazás,
31 esetben gyilkosság vagy emberölés,
5 esetben emberrablás vagy túszejtés,
4 esetben emberkereskedelem,
73 esetben köznyugalom megzavarása.
A minisztérium ártatlannak vallja magát, a rendőrségre mutogatnak, akik állításuk szerint nem bocsátottak rendelkezése elegendő információt az ügyekről. Jasper van Dijk képviselő azonban úgy véli, hogy a puszta tény, hogy a rendőrség rendelkezik információval az ügyek kapcsán, azt jelenti, hogy a minisztérium kérhetett volna további részleteket. “Megdöbbentő, hogy a minisztérium nem jelezte további információkra vonatkozó igényét, ez veszélyezteti az átláthatóságot. Tudnunk kell azt, hogy miről is vitázunk.”

A holland rendőrség 2018-ban 4600 olyan bűncselekményt tartott nyilván, amelyet menedékkérők követtek el.

Forrás: Vadak

A facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket. Ők döntik el mit láthatsz és mit nem!

Ha nem akarod, hogy a facebook döntse el, mit olvashatsz, kattints ide és iratkozz fel híreinker.

Hirdetés
loading...
loading...
[sg_popup id="1" event="onload"][/sg_popup]
[sg_popup id="2" event="onload"][/sg_popup]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Show Buttons
Hide Buttons
Close