Hirdetés

Friss Hír – Demeter Márta Nemzetbiztonsági kockázatot jelent

Hirdetés

Kövér László javasolja, hogy mentsék fel honvédelmi bizottsági posztjairól Demeter Mártát.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal megküldte Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a Demeter Márta képviselőre vonatkozó – korábban a házelnök által kezdeményezett – nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárás eredményeként készített biztonsági szakvéleményét. Ez az LMP-s képviselő személyében nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg.

A nemzetbiztonsági kockázat miatt – a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 72/B. § (8) bekezdése alapján – haladéktalanul meg kell szüntetni a képviselőnek az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságában betöltött alelnöki tisztségét és tagságát, kivéve, ha az Országgyűlés a kockázati tényező ellenére annak fenntartása mellett dönt.

Hirdetés

Demeter Márta bizottsági tagságának kérdésével a Házbizottság hétfőn soron kívüli ülésén foglalkozott, amelyen azonban az ellenzéki frakciók képviselői nem vettek részt. Az ügyben így nem alakulhatott ki konszenzus, de a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény hivatkozott rendelkezése alapján az Országgyűlésnek haladéktalanul döntenie kell, a házelnök Demeter Márta Honvédelmi és rendészeti bizottsági alelnöki tisztégéből és tagságából való felmentésére tesz javaslatot. E javaslatról az Országgyűlés várhatóan a tavaszi ülésszak első ülésnapján, február 18-án dönt.

loading...

Demeter Márta, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának LMP-s alelnöke tavaly október 16-án fordult írásbeli kérdésekkel a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez, azt tudakolva, hogy miért utaztatták a honvédség A319-es Airbusával Ciprusról Magyarországra Orbán Viktor miniszterelnök egyik lányát, Flórát.

Ezt minden érintett cáfolta, és kiderült, egy Orbán vezetéknevű magyar katona és – engedéllyel – családja utazott a gépen. Ezt követően egy másik írásbeli kérdésben egy kiképzési repülésen részt vevő gépről állította Demeter Márta, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatóját, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért felelős kormánybiztost. Erre reagálva a Honvédelmi Minisztérium több képviselője is közölte, hogy Maróth Gáspár nem utazott a gépen.

A facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket. Ők döntik el mit láthatsz és mit nem!

Ha nem akarod, hogy a facebook döntse el, mit olvashatsz, kattints ide és iratkozz fel híreinker.

Hirdetés
loading...
loading...
[sg_popup id="1" event="onload"][/sg_popup]
[sg_popup id="2" event="onload"][/sg_popup]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Show Buttons
Hide Buttons
Close