Hirdetés

Tüntetők törtek be a repülőtérre. Minden járatot töröltek!

Hirdetés

A hongkongi repülőtéri hatóságok szerint a repülőtér működésében „komoly fennakadások” keletkeztek.

A rohamrendőrök helyi idő szerint nem sokkal este 11 óra után hatoltak be a repülőtér területére. A dpa német hírügynökség szerint a tüntetők visszaszorították a rendőröket, és elkezdtek barikádokat emelni az egyik bejáratnál, amelyen keresztül fegyveres rendőrök tucatjai próbáltak meg behatolni. Ez utóbbiak végül mintegy 15 perc után visszavonultak.

Hirdetés

A rendőrség több embert egy, a repülőtér érkezési csarnokának bejáratánál várakozó furgonba terelt. A rendőrség állítása szerint megpróbált segíteni mentősöknek hozzáférni egy sérült férfihoz, akit a tiltakozók korábban elfogtak annak gyanújával, hogy az illető egy beépített ügynök.

loading...

A tüntetők egy második embert is elfogtak annak gyanújával, hogy beépített ügynök. Miután kiürítették a holmijait, találtak nála egy, a Peking-párti tiltakozók által viselni szokott kék pólót, amely szerintük bizonyítja, hogy az illető egy kém. A hongkongi repülőtéri hatóságok szerint a repülőtér működésében „komoly fennakadások” keletkeztek.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalának korábbi beszámolója szerint a nemzetközi repülőtér vezetése kedden több mint 300 járatot törölt a légikikötőben ötödik napja zajló ülősztrájk miatt.

A Hongkongban hónapok óta tartó tüntetéshullámot a már felfüggesztett, de egyelőre vissza nem vont, a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet váltotta ki, de fokozatosan általános kormányellenes tiltakozássá alakult. A demonstrálók a törvénytervezet visszavonása mellett már egyebek között Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását, valamint a tüntetőkkel szembeni rendőrségi akciók kivizsgálását követelik.

A 7 millió lakosú, különleges közigazgatási státusszal rendelkező város 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszatért Kínához, és az “egy ország, két rendszer” elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez. A tiltakozók azonban úgy látják, Peking egyre növeli a befolyását, és ezzel egy időben korlátozza a hongkongi demokratikus jogokat.

A facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket. Ők döntik el mit láthatsz és mit nem!

Ha nem akarod, hogy a facebook döntse el, mit olvashatsz, kattints ide és iratkozz fel híreinker.

Hirdetés
loading...
loading...
[sg_popup id="1" event="onload"][/sg_popup]
[sg_popup id="2" event="onload"][/sg_popup]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Show Buttons
Hide Buttons
Close